Elsősorban azért indítottam el ezt a blogot, hogy a személyesebb hangvételű, vagy sajtóműfajok közé nem igazán sorolható írásaimnak legyen felülete, ahol nem kell tekintettel lennem különböző szerkesztési elvekre, olvasói vagy fenntartói elvárásokra, leadási határidőkre és karaktermennyiségre - legalábbis ameddig szülési szabadságomat töltöm. Néhány hónap szünet után ugyanis rá kellett jönnöm, hogy akár keresek vele pénzt, akár nem, alapvetően írok. Mivel a jelenlegi időszak életem talán leginkább kihívásokkal teli szakasza, és egyben a leginspirálóbb is, ez adta meg a végső lökést ahhoz, hogy saját projektbe kezdjek. Még ha nem is tudom olyan gyakran frissíteni, még ha ehhez lejjebb is kell adnom a maximalizmusomból, de kellett egy hely, ahol elmélyülhetek és ahol saját tempóm szerint dolgozhatok -- elmélyülés és munka, ora et labora. És, mivel az enyém és, mivel sosem voltam vagy lehetnék bencés szerzetes -- lett, ami lett, dora et labora.
Mikor élesítettem ezt a felületet, négy címkét írtam fel, hogy valamiképp betájoljam az olvasót, és talán azért is, hogy egy kicsit összezavarjam: keresztény, újságíró, feminista, édesanya.
Ezek természetesen, sem külön-külön, sem együtt nem írnak le teljesen, egy sorba rendezve pedig kicsit kuszának, látszólag egymásnak ellentmondónak is tűnhetnek, ezért indokoltnak éreztem, hogy kissé kifejtsem valamennyit ebben a beköszönő posztban. A sorrend teljesen véletlenszerű, nem tudnám eldönteni, melyiket tegyem az első helyre, és mindezeken túl, nagyon sok más címkét is választhattam volna. Mégis, ez a négy az, amelyik jelenlegi életszakaszomban a leginkább jellemezhet engem. Bár lehet, hogy végül megválok majd tőlük, mert nem érezném jól magam, ha csak ezzel a négy szóval lehetne leírni azt, amit itt teszek vagy tenni szándékozom,
a hitemből, a világnézetemből, az anyaságomból és a munkámból adódó szemlélet meghatározza ennek a blognak a tartalmát is, így nem árt tisztázni, mit értek alattuk és mit gondolok reménytelennek tűnő együttállásukról.
Tisztában vagyok vele, hogy bizonyos körökben a keresztény egyet jelent a rasszista, homofób, korlátolt, érzéketlen maradisággal. Más körökben pedig a feminista a férfigyűlölő, családellenes, abortuszpárti, erőszakos némberrel és a világégés okozójával egyenlő. Azzal, hogy mindkét címkét vállalom, vállalom mindkettő terheit. Élethelyzetem, témaválasztásaim, történeteim és szemléletem mégis leginkább ezekben érnek össze. (Erről a dilemmáról szól Sarah Bessey: On being a christian and being a feminist... and belonging nowhere című írása, ami engem is inspirált.)
Azt pedig, hogy édesanya vagyok, azért tartottam fontosnak kiemelni, mert ez a másik két keret teszi lehetővé, hogy nem az ezredik mamiblogot szeretném elindítani, hanem egy olyat, ahol a hitem és a szemléletem találkozik az anyaság egyéni és társadalmi, égi és földi kihívásaival. Ahol kicsit másképp is lehet beszélni arról az időszakról, amikor az emancipált nő biológiai meghatározottságával leginkább szembesül, és elgondolkodhat azon, hogy mindez bebörtönzi vagy felszabadítja-e őt és hogyan tehet az egyik ellen, a másikért.
Fontos hangsúlyoznom, hogy rám speciel nagyobb hatással van az evangélium és Jézus példája akkor is, amikor a feminizmusról gondolkodom, és ezek erősítettek meg abban, amit amúgy is sejtettem, hogy a feminizmus nem ördögtől való, hanem Istennek tetsző, ha valóban azt a célt szolgálja, amit eredendően: hogy hangja, arca, ügye legyen az elnyomott, kiszolgáltatott és kizsákmányolt nőknek és emellett minden egyéb kirekesztetteknek.
De akár teológiai ösvényen indulok el, akár esélyegyenlőségi, társadalmi vonalon, az útjaim egymásba érnek, nincs egyik a másik nélkül. Nincs kereszténység társadalmi érzékenység nélkül és nem érdekel az öncélú, sértődékeny, köpködős köldöknézős feminizmus sem, csak az, amelyik képes távlatokban, ügyekben gondolkodni. Mert számomra a kereszténység elsősorban távlat, szabadság, friss levegő, zöldellő rét, ahol megpihenhetek, ha pihenésre van szükségem, sziklaszilárd alap, hogyha hitre és golgota, hogyha elmélyülésre. Evangélikus teológiai hátteremből azt tanulom, hogy kiállni az igazságért mindig minden körülmények között fontosabb, mint a körülmények.
A feminizmus pedig az a szemüveg, ami segít eligazodni, amikor nőként és anyaként ebben a szűkre szabott földi létben botorkálni próbálok. Nekem éles látást adott és biztonságot, aminek köszönhetően fel tudom ismerni, mi szól valójában rólam, az érdemeimről és a hibáimról és mi arról, hogy milyen testbe születtem és ez alapján mások mit várnának tőlem.
Annak pedig, hogy miért venném le mégis ezeket a címkéket, szintén több oka van: egyrészt szerintem nincs a mai magyar nyilvánosság és közvélekedés abban az állapotban, hogy használni lehessen őket abban az értelemben, amit valójában jelentenek (vagy amit számomra jelentenek) és abban is biztos vagyok, hogy az a megközelítés és témaválasztás, amit itt alkalmazok, egyik felírt csoportnak sem feltétlenül sajátja. (Mert meg tudja-e érteni a feminista az édesanyát? A kereszténység a világ dolgait? A sajtó a kereszténységet, a kereszténység a feminizmust? és így tovább?)
De akár használom ezeket a címkéket, akár nem, alapvetően a senkiföldjén vágom a bozótot, és ehhez igazából nincs szükségem sem a hazai keresztény, feminista, újságíró vagy mamiblog-szcéna elismerésére. Persze, ha mégis kapnék ilyesmit, akkor azért hálás leszek. De ha csak ezt tartanám szem előtt, az vélhetően meghatározná azt, hogy egyik vagy másik iskola/irányzat/csoport/sztenderd szempontjából milyen módszerrel, milyen eszközzel, milyen irányból (stb. stb.) tisztogathatom a terepet.
Pedig nekem mindezek együttállása adja a boldoguláshoz szükséges eszköztárat és szabadságot. Vagy segít felismerni és elviselni a határaimat.
Névjegy
Laborczi Dóra vagyok, újságíró, szerkesztő, evangélikus teológus/lelkészgyerek/lelkészfeleség, egy ötéves lány és egy másféléves fiú édesanyja. 32 éves. Munkámat tekintve jelenleg szabadúszó újságíróként és doktoranduszként működöm, közvetlenül ezelőtt az Evangélikus Információs Szolgálatnál dolgoztam és megalapítottam életem eddigi legnagyobb büszkeségét (úgy értem, szakmai szempontból), a Kötőszó evangélikus közéleti blogot, amit kiváló kollégáim most is visznek, olvassátok ti is.
PhD hallgató vagyok az ELTE-BTK Film, média kultúra-elmélet doktori programjában, ami szintén friss levegő nekem. A média tanszéken tartottam kurzusokat, egyház és közélet, valamint teológia és popkultúra témákban, katolikus teológus harcostársaimmal közösen, akikkel megalapítottuk a Shekinah Teológiai Kutatóintézetet.
Egyházi munkám előtt bejártam a magyar sajtó különböző szegmenseit, voltam politikai újságíró a Hírszerzőnél és a hvg.hu-nál, dolgoztam szerzőként és szerkesztőként különböző női magazinoknál (legtöbbet az ELLE-nél, de írtam az ÉVA-nak a Nők Lapjának és a La Femme-nak is). 2011-ben Komáromy Gábor ösztöndíjas voltam, ennek keretében a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő roma nők társadalmi státuszával foglalkoztam és erről írtam sokat.
Nyíregyházi lelkészgyerek vagyok különben, és időnként még mindig zavarban a fővárosban.
***
Korábbi munkáimat itt olvashattad (igyekeztem a beköszönő poszt szempontjából érdekeseket ide válogatni):
Mit gondolnak a keresztények a genderről?
Családon belüli erőszak és keresztény felelősség – Bántalmazott nők a gyülekezetekben – mit tehet a lelkész?
Új férfi, új nő, új család
Uzsora és prostitúció - helyszíni riport a telepek mélyéről
Bódvalenke asszonyai
Köszönöm hogy eljöttél, gyere máskor is!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.