Mit tehetsz a kismama- és családbarát tömegközlekedésért?

Ha babakocsival, illetve gyerekekkel közlekedem a városban, a körülöttem lévő emberek két dolgot érzékeltetnek velem egyfolytában: hogy bizonyára nagyon ráérek és, hogy útban vagyok. Pedig nagyon egyszerű lenne, hogy mindenkinek kényelmesebb és jobb legyen, csak egy kicsit kellene odafigyelni. És akkor nem is lennék annyira útban. Lassan ötéves megfigyelés összegzése következik, esetleírásokkal és megoldási javaslatokkal.

*** Vigyázat, nyomokban szarkazmust tartalmazó bejegyzés ***

Miután csokorba szedtem nőnapi kívánságaimat, elgondolkodtam azon, mit kérnék például anyák napjára. Azt szeretném, hogy egyszerűbb legyen Budapesten közlekedni a családosoknak, és ehhez tényleg csak egy kis előzékenységre és figyelmességre volna szükség. És esetleg néhány liftre. 

Régóta használom a budapesti tömegközlekedést, de még nem annyira rég, hogy meg tudjam szokni vagy felül tudjak emelkedni a mindennapos és időnként hajmeresztő figyelmetlenségeken. Mindez csak fokozódik, mióta kismama, egy- majd kétgyerekes anyuka lettem és nagy hassal/gyerekekkel próbálok eljutni A-ból B-be, vagy ügyeket intéznék a városban. Teljesen triviális eseteket szedtem össze, de higgyétek el, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne szaladnék bele ilyen helyzetekbe. (Autónk nincs, úgyhogy nem választhatok más lehetőséget, ha semmi kedvem elindulni pl. az oviba vagy vásárolni. Biciklizni pedig csak kihalt vidéki útvonalakon merek, és hát biciklim sincs.)

Hogy milyen lelkiállapotban van egy társadalom, viszonylag jól lekövethető a közösségi terein. Hogy például mennyire vagyunk előzékenyek és kedvesek, mennyire bizalmatlanok egymással. Mennyiben látunk legyőzendő ellenfelet a másikban akkor is, ha arról van szó, hogy ki kerül hamarabb sorra vagy ki száll fel először a villamosra. Mennyire veszi komolyan a rendszer azon magyar állampolgárait, akiknek kicsit terhesebb az élet, és pl. nem két lábon, hanem négy keréken, mégis autó nélkül kénytelenek közlekedni (és itt lehet a kerekesszékesekre is gondolni, igen). A fenyegetőzés, személyeskedés és rettegés helyett esetleg megpróbálhatnánk arra koncentrálni, hogy jófejek legyünk egymással. Hátha találunk néhány valóban fontos - megoldandó, hétköznapi - problémát is. Például. 

1. Tilos babakocsival mozgólépcsőzni, de nincs lift 

Azt hiszem, ez nem igényel különösebb magyarázatot. Nekem sem annyira jó minden le- és felszálláskor szívbajt kapnom a mozgólépcsőn, hogy vajon a nagyobb gyerek kezét engedjem-e el vagy a babakocsit. És az sem, hogy bár mindenki belátta, hogy a szabály betarthatatlan, de más megoldás nem született, ezért elnézik nekünk a manőverezést. (A szabály különben úgy szól, hogy ilyenkor ki kellene vennem a babakocsiban lévő gyereket és át kellene tennem egy másik hordozóba, a kocsit pedig összecsukva levihetem a mozgólépcsőn. A tranzakciónál jelen kellene lennie még egy felnőttnek is. Ezt a műveletet egynél több gyerekkel viszont két felnőtt sem tudja végrehajtani, nekem pedig nem jókedvemben kell metróznom minden nap, hanem az ovi miatt, és azt sejtem, ezzel a problémával nem vagyok egyedül a városban.)

Megoldási javaslat: legyen lift! Vagy találják ki a kerekesszék- és babakocsi-barát mozgólépcsőt, pl. mint itt. Tudom én, hogy semmi nincs ingyen, de ezeket csak egyszer kell megcsinálni, és biztosan kijönne annyiból, mint egy stadion vagy egy  helikopteres rénszarvas-vadászat.

bkocsitilos.jpg

2. Ha már a metróból valahogy feljutottam, hogy jutok fel az aluljáróból?

Áll az egyszeri anyuka a babakocsival (+ n számú gyerekkel) az aluljáróban a lépcső alján és vagy felizmozza az egész pereputtyot vagy kiszámíthatatlan ideig vár, hogy valaki esetleg megszánja. 

Megoldási javaslat #1: legyen lift! 
Megoldási javaslat #2: a szitkozódás helyett szólítsd meg bátran az első szimpatikus fiatalt (lányokat is ér!), és készségesen segíteni fognak. Sokáig én is arra vártam, hogy a viszonylag egyértelmű helyzetre egyértelmű reakciókat kapok majd, de sokszor az van, hogy az emberek egyszerűen nem veszik észre vagy nem rakják össze, hogy mi a szitu és, hogy szükség lehet a segítségükre.
Megoldási javaslat #3: Csak emiatt ne maradj otthon! Úgysincs időd/pénzed/gyerekfelügyeleted arra, hogy elmenj kondizni, nem igaz?

3. Miért engedjük előre a babakocsisokat felszálláskor?

Általában már felszálláskor, a busz-, metro- vagy villamosmegállóban rendszeresen elém nyomakodik mindenki. Pedig sokkal egyszerűbb lenne, hogyha előre engednének és elfoglalhatnám a babakocsisoknak fenntartott helyet ahelyett, hogy a járművön kelljen heves elnézéskérések közepette arrébb szuszakolni azokat, akik néhány másodperccel azelőtt beelőztek. Ennek semmi értelme.

Miért nem jó neked? Mert úgyis arrébb kell majd állnod, hogy beférjek és a villamoson már sokkal kevesebb lesz a hely előre engedni.
Miért nem jó nekem? Mert nekem kell kiküszöbölnöm a problémát, nekem kell bocsánatot kérnem mindenkitől, amiért be szeretnék jutni a nekem fenntartott helyre, ráadásul biztos, hogy valakinek a lábára fogom tolni a kocsit is, és így nekem kell bezsebelnem még az ő rosszalló pillantásait is. 
Megoldási javaslat #1: Ha babakocsis/kerekesszékes embert látsz a megállóban, engedd, hogy ő szálljon fel először. Akkor is, ha nagyon sietsz. (Képzeld, lehet, hogy ő is.) 
Megoldási javaslat #2: ha a babakocsisoknak/kerekesszékeseknek fenntartott hely lehajtható ülőkéjén ülsz és emiatt nem tudnak begurulni a helyükre, állj fel. 

4. Táskák helyett kismamákat az üres székekre!

Ebből a szempontból a 149-es járat az etalon, amikor délelőtt a piacról hazafelé tartó élemedett korú hölgyek a bevásárló szatyrokkal és kosarakkal elfoglalnak a tömött buszon maguk mellett még egy helyet. Akkor sem emelik át a csomagot az ölükbe, ha felszáll az egyszeri (egyébként dolgozó) szülő a bölcsibe igyekvő gyerekkel és akkor sem, ha a kisgyerekkel bölcsibe igyekvő dolgozó szülő éppen terhes is. (Ez a helyzetleírás két éves megfigyelés eredménye, nem egyszeri eset.) De más napszakban ugyanez megesik a partiretikült maguk mellett felejtő, facebook-chatbe feledkezett lányokkal is vagy a lábukat kanterpeszbe eresztő - s így szintén egy helyet elfoglaló - okostelefonozó fiatalemberekkel is.

Megoldási javaslat #1: Hogyha kismama, kisgyerekes, vagy nagyon idős ember száll föl, fogd a motyód és tedd az öledbe. Akkor is tedd meg ezt kérlek, ha te vagy az idősebb. Tudom, nem egyszerű, mert a gyerekek hangosak, meg sárosak és rugdosnak is - kinek lenne kedve melléjük ülni - mégis, hidd el, nagyobb szolgálatot teszel azzal a hazának, ha előzékeny vagy a kismamákkal és a gyerekesekkel. Még a végén másoknak is lesz kedvük gyereket vállalni! 
Megoldási javaslat #2: Időnként nézz fel a telefonodból, nem szállt-e fel valaki, akinek átadhatnád a helyed. (Vagy a táskád helyét, vagy a lábad helyét.) Neked nem fog fájni, neki meg lehet, hogy éppen fáj valamije. Vagy fájni fog, ha a következő fékezéskor orraesik a gyerek.
Megoldási javaslat: #3: Ne légy szívbajos, nyugodtan kérj meg valakit, hogy vegye arrébb a csomagját vagy a lábát, vagy saját magát, hogy le tudj ülni. Hogyha pampogna, mutasd meg neki a hangszórót nyelt kövér nő kismama vagy a kisgyerekes apuka ikonját. Ha tovább pampogna, foglald össze neki az #1-es megoldási javaslatban foglaltakat.

5. Miért ne háborodj fel, ha a tömegközlekedő szülő a gyereket ülteti le a felajánlott helyre?

"Nem adom át a helyet, mert a múltkor is átadtam _neki_, erre leültette a _gyereket_." Ez már mindennek az alja, tényleg. Nem vagyok valami erős fizikából, de én úgy tudom, hogy nem azért adjuk át a gyerekeknek a helyet, mert nincsenek tele energiával és ne tudnának összevissza szaladgálni bármelyik járművön, hanem pont azért, hogy ne szaladgáljanak. Egyrészt, hogy ne menjenek mindenki agyára ezzel, másrészt - ez is egy szempont - a fékezéskor ne törjék össze magukat. Mert megtaníthatsz már egy kétévest is kapaszkodni, sem a kétéves, sem a forgalom nem annyira kiszámítható, hogy ebből így ne lehessen baleset. A fizika törvényszerűségei pedig a kismamákra is hatnak, én úgy tudom.

6. Miért ne állj meg úgy a busszal, hogy a babakocsisoknak/kerekesszékeseknek nyíló középső ajtó előtt egy fa vagy egy közműszekrény legyen?

Rendszeresen megtörténik, hogy a villamospótló, vagy egyéb buszjáratok úgy állnak meg a megállóban, hogy babakocsival és kerekesszékkel lehetetlen felszállni, mert nem férünk fel az ajtóban éktelenkedő fa vagy közműszekrény miatt. A sofőrnek ilyenkor elég lenne fél méterrel előrébb állnia, de ezt általában nem teszi meg. Megvárják az ügyetlenkedést, aminek az lesz a vége, hogy sikerül vagy beszorulunk az akadály és az ajtó közé (egyszer frankón beszorult így egy kerekesszékes mellettem). Ezt a kört is mi nyerjük, mert az utazóközönség (ismét) ránk lesz pipa, hiszen _miattunk_ álltunk drága perceket. 

+ 1: a legmamabarátabb járat

Hogy szó ne érje a ház elejét, hogy csak elégedetlenkedni tudok, mikor minden csodálatos, dübörög a gazdaság és különben is, miért mászkálok annyit, mikor a konyhában lenne a helyem, hozok is egy pozitív példát, ahol sosincs semmi gond a fenti problémákkal, mert mindenki készségesen előre enged, emel, arrébb áll, segít, ez pedig a 99-es busz. Bizony, a Józsefváros mélyén közlekedő járat. Ilyan előzékeny utazóközönséggel én sehol máshol nem találkoztam Budapesten. Ha esetleg tanulmányozni szeretnéd, hogy is kell az ilyesmit csinálni, nézz el egyszer arrafelé.

Fotó: Kummer János, NLCafé

Kommentszabályzat

Ez itt az én nappalim. Szívesen vendégül látlak és beszélgetek veled, kérdezz bátran. De ha ajtóstul rontanál a házba, szitkozódva, ordibálva, akkor nem engedlek be. Ezért van nálam előmoderáció. És mivel nagyon kevés időm jut blogolni, előfordulhat, hogy kicsit várnod kell, amíg be tudlak engedni. Köszönöm a türelmed.

 

Ha szeretnél segíteni abban, hogy ne kelljen ennyit szívnom a BKV-val, hogy végre helikopterrel vihessem a gyereket oviba és ne kelljen három és fél órát vonatoznunk, ha meg szeretnénk látogatni a nyíregyházi nagyit (+ hogy több bejegyzést tudjak írni), így tudsz támogatni

A bejegyzés trackback címe:

https://doraetlabora.blog.hu/api/trackback/id/tr4413727132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J. McClane 2018.03.20. 15:01:04

Ameddig a gyerek babakocsis volt, addig csak Bécsbe jártunk kirándulni (Sopronból vonattal). Ott an lift mindenhol, nincsenek bunkók, előre engednek stb..
A legnagyobb gond csak a soproni állomáson volt, hogy kijussunk a peronra.

Szóval nem ördögtől való az elképzelésed. Amikor Lázár most kint járt megnézhette volna ezeket a "forradalmi újításokat" is.

Csipyke 2018.03.20. 21:36:45

Megoldás:nyugatra költözés. Itt az ilyesmi álom, cserébe a nagyihoz repülő kell, vagy ő vonatozik

dora et labora

keresztény | újságíró | feminista | édesanya Laborczi Dóra személyes blogja.

Kövess a Facebook-on